Erasmusos programok
Ebben a bejegyzésben megosztom azt, hogy milyen programokat szerveztek az ESN-esek nekünk, Erasmus hallgatóknak. Elég sokrétű a paletta, melyről válogatni lehet, de külön nem térnék ki azokra a party-kra, melyek kb. minden nap megrendezésre kerülnek. Hiszen ezek az ismerkedés mellet, elsősorban igazából az ivászatról szólnak. Bár az is igaz, hogy ezeken a programokon a legnagyobb a részvétel. (A következtetések levonását mindenki megteheti egyénileg.)
Minden héten kedden, más-más kocsmában kerül megrendezésre ez az Erasmus hallgatóknak szóló program. A részvétel ingyenes, illetve egy sör megvásárlása által korlátlan mennyiségben lehet fogyasztani a tapasból. Éppen ezért óriási tumultus, mondhatni tömegnyomor szokott kialakulni az adott kocsmában. A tapas, egyike a spanyol konyha remekművei közül, érdemes rákeresni a neten.
Torre de Hércules
Ez volt a kedvenc programom. Egy helyi egyetemista sokat mesélt a torony történetéről és a körülötte lévő emlékművekről.A Herkules-torony a város és Galícia egyik jelképe, melyet legalább 1800 évvel ezelőtt építettek a rómaiak, és azóta működik mint világítótorony. Ennyi ideje áll és funkcionál. Jó érzés volt felgyalogolni a torony tetejére és letekinteni a városra.
Speed Dating
A cím magáért beszél. Pár perces gyors-randevúk sorozatán vehetett részt, aki elment erre a programra. Személy szerint én nem mentem el, családi okokra hivatkozva.
Flag Party
Itt a különböző nemzetek ételeit lehetett megízlelni. Rengeteg ország és kultúra különböző gasztronómiáját lehetett megtapasztalni. Ez azért érdekes, mert minden kontinensről találkoztam már Erasmusos hallgatóval, kivéve Ausztráliát (meg Antarktiszt).
Zumba + Termaria
Már két alkalommal is megrendezték ezt a programot. Közös sportolási lehetőséget kínáltak és utána a helyi termálfürdőt lehetett használni. Ingyenes volt a program, az volt az egyetlen kikötés, hogy fürdősapkát kellett vinni. No meg persze előregisztrálni.
Trip Ourense
Ez egy egynapos program volt, melynek keretében a közeli Ourense településre szerveztek látogatást és túrát. A program költsége igen kedvező volt, mert 19 Euróba került. Ez tartalmazta a buszos utazás költségét, a borkóstolás árát, a múzeumi és templomi belépők árát.
Végül csak annyit jegyeznék meg, hogy nekem a legtöbb programmal az a problémám, hogy igen késői időpontban kezdődnek. Az esti események rendszerint 23:55-kor. Aki ismer tudja, hogy én ilyenkor már nagyon fáradt vagyok és csak az alvásra vágyok.
Szép napot kívánok,
Levente
No comments:
Post a Comment