A hulladék és szemét La Corunában
Eddig csupa jót írtam La Corunáról. Ebben a bejegyzésben, egy másik arcát kívánom bemutatni ennek a galíciai városnak. Azt gondolom, a szeméttermelés minden városnak a velejárója de a mértékét lehet mérsékelni. Azért írok erről, mert mostanában kiemelten érdekel az, hogy mennyi hulladékot termelek, illetve mekkora az ökológiai lábnyomom. Otthon kicsit már elkezdtem fejlődni ezen a téren, de itt sokkal nehezebb. A boltokban alig lehet nem előre csomagolt terméket vásárolni. De azért ahol lehet igyekszem. Például ha vásárolok nem kérek egyszer használatos műanyag zacskót. Pedig az eladók rendszerint vicces hanglejtéssel megkérdezik: ¿Bolsa? (Azaz zacskót?)
Használt étolaj gyűjtőpontok
Nagyon tetszik itt az, hogy a városban mindenhol belebotlik az ember olyan pontokba, ahol leadhatja a fáradt konyhai olajat. Ha elmegyek egy kisebb sétára, akkor 8-10 ilyen gyűjtővel biztosan találkozok. Otthon ez nem ilyen egyszerű, nem veszi körül az embereket ez a lehetőség. Ha Pécsen valaki le akarja adni a használt étolaját, az egyébként a MOL kutaknál teheti meg. Részleteket erről például itt lehet olvasni. https://mol.hu/hu/molrol/mediaszoba/688-kisutottuk-ide-vele/
Ehhez hasonlóan tetszik az, hogy rengeteg helyen vannak használt ruhát gyűjtő pontok. Azt gondolom a leadott ruhákat felhasználják karitatív célokra, persze lehet hogy tévedek. Jó a felirat a ruhagyűjtőkön, ami valahogy így szólhatna magyarul: Adj második életet a ruháidnak. (Talán, de nem beszélek galegóul.)
Kukákról
Igen változatosak a helyi kukák kinézetei. Vannak olyanok, amik félig süllyesztve vannak a földben, így több fér beléjük. Külön kukák vannak az organikus hulladéknak, ami szerintem egy jó irány. Ehhez hasonlítanak az otthoni barna kukák. A kukákról következzen most egy képválogatás:
Szerintem érdekes eljárás az, hogy a kukák nagy részén ott található a város címere, vagy a kukára felírják a város nevét. Talán Pécsett is ki lehetne próbálni ezt, hátha a lakosok komolyabban vennék azt, hogy ne szemeteljenek.
Itt egy random kuka és a város címere közelről:
Itt is jó a felirat: Fontos a papírod!
Ezek a kukák vannak besüllyesztve 1-2 métert a földszint alá.
Organikus és nem organikus kuka.
Szerintem érdekes eljárás az, hogy a kukák nagy részén ott található a város címere, vagy a kukára felírják a város nevét. Talán Pécsett is ki lehetne próbálni ezt, hátha a lakosok komolyabban vennék azt, hogy ne szemeteljenek.
Itt egy random kuka és a város címere közelről:
Kukásautó? Hol?
Érdekes tapasztalat az, hogy nem láttam még kukásautót a városban. Komolyan egyszer sem. Pedig az a tömérdek mennyiségű hulladék amit a város lakói termelnek, gyakran eltűnik. Tényleg úgy kell elképzelni, hogy a közösségi kukák körül gyakran halmokban állnak szemétdombok. Egy-két napig. De aztán rejtélyes módon mégis eltűnnek. Egy hónapba került, mire megfejtettem, hogy Corunában esténként szállítják el a szemetet. Úgy ért ez a felismerés, hogy egyszer arra ébredtem hajnali háromkor, hogy fura zajok és csörömpölés szűrődik be a szobámba az utcáról. Ez egy nagy különbség Pécs és La Coruna között, hiszen otthon nappal dolgoznak a kukások.
Egy kép egy Corunai szeméthegyről. Itt még csemete korában, órák és napszakok alatt egyre csak gyarapodik, növekszik.
A part
Az óceánparton is viszonylag nagy mennyiségű szeméttel lehet találkozni. Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy napjainkban az óceánok és tengerek egyre szennyezettebbé válnak. Otthon ezzel a témával nem találkozik az ember testközelből, de itt érezhető a probléma.
Köszönöm, hogy elolvastad, jövőhéten is írok,
Levente
U.I.:
Ha érdekel, hogy mekkora az ökológiai lábnyomod, töltsd ki az ezen a linken található kalkulátort. Nekem meglepő eredmény jött ki, persze ez csak egy becslés.
http://www.labnyom.wwf.hu/hu/index
No comments:
Post a Comment